Kék Zebegény

2023.05.29

Tavasszal a Duna másik oldalán volt egy partneri egyeztetésünk, és ha már Vác felé vettük az irányt, kicsit autóztunk még és nem hagytuk ki Zebegényt sem. Aki a Dunakanyarban kirándul, annak mindenképpen látnia kell egyszer az országszerte méltán híres és csodaszép Napraforgó házakat.

Közvetlenül a Duna partján fut végig a lejtős kis utca, két oldalán hangulatos, égszínkék külsőbe burkolt építészeti remekművekkel. Napfény, a víz illata, a friss tavaszi szellő, csönd és nyugalom, a szem pedig nem tud betelni a látvánnyal. 

De mitől is kíváncsiak erre az apró utcára?

Ahogy a Napraforgó utcán sétálunk láthatjuk, hogy az egymást követő házak egymással teljesen megegyező stílusban lettek kialakítva. Minden épületen kék a manzárdtető, a zöld és kék színű kerítések felváltva követik egymást, ráadásul az utca névadó virága visszaköszön a házakon, kerítéseken, ajtókon található házszámokon is.

Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska az 1920-as években megvásárolta és felújította az utcában található egyik ingatlant, majd a jótékonyságairól híres grófnő - korábbi karitatív tevékenységeihez hasonlóan - felkarolta a zebegényi gyerekeket is. Közösségük Virágegylet néven működött, Napraforgó pedig maga a grófnő volt, a falu lakói az ő tiszteletére a mai napig ápolják a hagyományt.

A Dunakanyarba látogató turisták rengeteg fotót készítenek a valóban festői hangulatú utcácskáról, a mesebeli házak között pedig nem egy vendégházként funkcionál, nem csoda hát, ha az ország egyik legszebb falva mindenkit elvarázsol.

Ebben a stílusban is tudunk neked házat építeni, keresd szakembereinket bizalommal, a +36 70 625 4788-as telefonszámon várjuk hívásodat!